Ads 468x60px

A West Ham költözhet az Olimpiai Stadionba

Az élvonalbeli West Ham United labdarúgócsapata 2016-tól 99 évre a londoni Olimpiai Stadionban rendezi hazai mérkőzéseit.
A főváros, a létesítmény kezelője, valamint a klub az erről szóló megállapodást pénteken jelentette be. Korábban a harmadosztályú Leyton Orient vezetősége fordult bírósághoz, mert szerinte alapvető hiányosságok voltak a pályáztatási folyamatban.
London mindenképpen azt szerette volna, hogy a tavalyi olimpia központi helyszíne a sport számára maradjon fenn. A 80 ezer férőhelyes stadion jelenleg üresen áll, júliusban nagyszabású atlétikai viadalnak ad majd otthont, nyáron pedig koncerteket rendeznek benne.

Az angol élvonal kieső helyén álló West Ham esélyeit nagyban növelte az, hogy a vezetői korábban közölték: az olimpia után is meghagynák a játékteret övező rekortánt, így a létesítményben a jövőben is rendezhetnének atlétikai versenyeket.

A West Ham a létesítmény átépítése, és 54 ezer férőhelyessé alakítását követően három év múlva költözik be. A klub 1904 óta a jelenleg 35 000 néző befogadására alkalmas Upton Parkban fogadja ellenfeleit, ez közel 5 kilométerre fekszik az Olimpiai Stadiontól. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése