Ads 468x60px

Tevez elhagyja a Cityt, a Juve veszi meg

Az olasz Gazzetta szerint a Manchester City és a Juventus megegyezett Carlos Tevez átigazolásáról, az argentin csatárt 12 millió euróért vehetik meg az olasz bajnok torinóiak.
A lap úgy tudja, a manchesteri klub 15 millió eurót szeretett volna kérni a támadóért, de végül belementek az árcsökkentésbe. Tevez fizetése szezononként 5,5 millió euró lehet új klubjánál.
A huszonkilenc éves játékos hét év után hagyja el Angliát, 2006-ban került West Ham Unitedhez. Ezután jött két szezon a Manchester Unitednél, ahol BL-győztes csapat tagja volt, két bajnokságot is nyertek, majd a városi rivális Manchester Cityhez igazolt, ahol tavaly bajnokcsapat tagja lett.

Tevez szerdán esik majd át az orvosi vizsgálatokon a Juventusnál, ezután jelenthetik be hivatalosan a leigazolását. Nem ő lesz az egyetlen új támadó a torinói klubnál, korábban már megszerezték az Athletic Bilbaótól Fernando Llorentét.

Tényleg Pellegrini a City edzője

Manuel Pellegrinit nevezték ki az angol labdarúgó Premier League-ben legutóbb ezüstérmes Manchester City vezetőedzőjévé.
Az 59 esztendős chilei tréner május 22-én jelentette be, hogy távozik a Málagától, hetek óta egyértelműnek tűnt, hogy a Citynél folytatja. Most három évre szóló szerződést írt alá. Első nyilatkozata így hangzik:
"Nagyon nagy örömmel vállaltam el ezt a rendkívül izgalmas feladatot. Ennek a klubnak világos képe van arról, miként lehet sikeres a pályán és azon kívül is, én pedig eltökélt vagyok a tekintetben, hogy ehhez jelentős mértékben hozzájáruljak. Izgatottan várom a közös munkát a tehetséges csapattal és vezetőséggel annak érdekében, hogy kiszolgáljuk a klub megingathatatlan támogatásáról ismert szurkolótáborát."
Pellegrini a Villarrealnál lett elismert edző, csapatát 2006-ban nagy meglepetésre az elődöntőig vezette a Bajnokok Ligájában. Öt év elteltével a Real Madridhoz szerződött, de egy szezont követően menesztették. Így került 2010-ben a Málagához, amellyel tavaly negyedik helyen végzett, és bejutott a Bajnokok Ligájába, ott pedig a negyeddöntőig menetelt alakulatával.

A Manchester Citynek azóta nem volt kinevezett vezetőedzője, hogy az olasz Roberto Mancinit az idény végén, május 13-án elküldték. Sorsát az pecsételte meg, hogy csapata két nappal korábban 1-0-ra kikapott a Wigantől az FA Kupa döntőjében. A 48 éves tréner tavaly ötéves szerződést írt alá, miután bajnoki címet nyert a manchesteri gárdával.
A City idén második lett, így a következő évadban szerepelhet a BL-ben.